Mocsári békahír

A patikusné nem volt különösebben szép. Nem is tartotta magát annak. Néha, jobb napjain érezte, hogy mintha lenne benne egy adag, az átlagnál erősebb szexuális vonzerő, de aztán gyorsan elhessegette magától a gondolatot is. Nem kell mindent tudomásul venni. Használni meg végképp nem kell. A patikus csendes, amolyan igazi jóravaló ember volt. Dolgos, szorgos. Átlagos. Amikor összeházasodtak akkor végzett az egyetemen és kezdett önálló életet egy kis lakásban, kis patikában, kis fizetéssel, kis feleséggel. Ugye. Mintapár voltak. Esténként egy-egy mozi, néha kiskocsma valami csendes helyen kevés borral vagy sörrel. Semmi feltűnő, semmi kirívó.
Egyik nap nagy hírrel állított haza a patikus: egy gyógyszer-vegyészeti cég nagyvonalúsága (és üzleti számításai) jóvoltából eljuthatnak Mongóliába. Hogy miért pont oda azt nem lehetett tudni. Viszont vihette a kis feleségét is magával. Lázasan kezdtek pakolni az útra. Mongólia… elképzelésük sem volt róla, milyen lehet a valóságban. Képzeletükben végtelen sztyeppék jelentek meg előttük, lovas nomádok, sátrak. Biztos vannak arra városok is, Ulán-bátor pl., de azt aztán végképp nem tudták elképzelni. Biztos betonszörnyeteg lakótelepekkel. Vagy valami ilyesmi. Vagy más.
A repülőút fárasztó volt és kicsit sem izgalmas. Talán csak az ottani reptér okozott meglepetést, meg a sok, számukra egyformának tűnő ember. A kötelező programokon gyorsan túlestek, az asszony gyakorlatilag unatkozott fél napokat a szállodában, míg férje hallgatta az előadásokat a cég legújabb gépeiről, termékeiről, a fájdalomcsillapítás forradalmáról és hasonló világrengető dolgokról. A kötelező penzumot pár nap alatt letudták és még maradt a túrából hátra, ez után következett az a rész, ami azt a célt szolgálta, hogy örök hálára kötelezze a patikusok nagy seregét a Cég iránt. Etették őket és programokat szerveztek nekik. A szállodai vacsorák nem voltak túl érdekfeszítőek, bár hallgathatták a monoton, érdekesnek mondható, ám európai füllel alig-alig hallgatható mongol népzenét. Viszont különleges ételeket ehettek. Aztán egyik délután kivitték őket a sztyeppére. Tudták, sátorban várja őket a vacsora, lesz lovasbemutató, íjászat és mindenféle érdekesség. Már alig várták.
Zötykölődős busztúra után értek a semmi közepére. Körben sátrak és lovak, kikötve. Apró termetű, mokány lovak, barna bőrű, mokány lovasokkal, akik jelmez-szerű ruháikat a legteljesebb természetességgel viselték. Nő egy szál se volt köztük. Ez nem a nők sportja. Íjjal lőni, sólyommal vadászni, lovon ülve nyilazni, a lovakon különféle kunsztokat bemutatni. A patikusné lenyűgözve nézte az erőt árasztó férfiakat. Egészen megilletődött a látványtól. Ez nem az a világ volt, amihez ő szokott. Vad és férfias világ volt, semmi kifinomultság, semmi leplezés, csak a nyers, őszinte erő, a célratörő, koncentrált akarat. Nem tudta levenni a szemét a lovasokról. Úgy érezte neki, csak neki mutatják be a tudásukat. Őt akarják levenni a lábáról. És ő olvadozott. Nem volt pillanatig sem kérdéses számára, hogy ha bármelyikük kérné, ő követné akárhová. Lopva a mellette ülő férjére sandított és elszörnyedt. Olyan semminek, olyan jelentéktelennek látta hirtelen. Olyan erőtlennek, bénának, gyávának is talán. Mit ér az egyetemi diploma ezek mellett a férfiak mellett? Mit érnek a jó jegyek az indexben a lovaglás, a vadászat, az íj bámulatos kezelése mellett? Mit a hófehér, puha, ápolt, kifinomult kéz az erős, szikár, barna, kést tartó kéz mellett? Gondolatban már eltépte magát a férjétől. Ez az ő világa. Neki nem kell a puhaság, pokolba a kedvességgel, erő kell ide és férfiasság. Alig várta a vacsorát. Tudta, a lovasok is ott fognak ülni az asztalnál. Bort ivott és nehéz, erős pálinkát. Falta a húst és falta tekintetével a férfiakat. Úgy érezte, átalakult egész belsejében. Kitörni készült belőle a vonzerő. Az ital megtette hatását, forrt a vére, kiáramolni készült belőle mind-mind az energia. Úgy érezte, csak álca volt eddig a hűvösség, ez az ő igazi arca, mit érdekli őt a mindenféle illemszabály és bármi más? Hadd fusson, hadd habozzék ki minden elfojtott vágy! Férjére is hatott az ital, feje egyre nehezebb lett. A szeme sarkából figyelte csak felesége átalakulását. Hogy valami történik azt látta, de szeme homályosodott az italtól, nem szokott ő ilyesmihez, meg aztán… az övé ez az asszony, nincs mitől tartania. - gondolta. Pedig volt. Az asszonyra többen is felfigyeltek, egyikük egy nagy darab, hatalmas ember, kilógott a sorból a sok zömök és alacsonyabb termetű férfi közül. Tán nemcsak mongol vér folyt az ereiben. A ruhája is másfajta volt, később, mikor közelebb ült és beszélgetésbe kezdett az asszony körül ülőkkel - mint egy cserkésző vadász - kiderült, ő helyi állatorvos, szintén a cég vendége, csak előbb érkezett a többieknél saját kocsijával. Az egyik közeli városban praktizál. Lovakat is tart. Először csak a szeme sarkából figyelte a nőt. Később, ahogy a férj vérében egyre több helyet foglalt el az alkohol és tudatára egyre sűrűbb fátyol húzódott kezdett az asszonnyal bátrabban flörtölni. Sűrűbben nézett a szemébe, az asszony kacéran állta a tekintetét. Nemsokára nagy hangon ecsetelte a férfi a körülötte ülőknek, hogy pont ilyen asszonyra vágyott mindig is, szíve szerint a lova nyergébe kapná és vinné, vinné messzire, magával. A férj időnként felkapta a fejét egy-egy ilyen mondatra és elfolyó hangon közölte, hogy mindent hall ám, de semmi másra nem futotta erejéből. Az asszony ekkorra már gyűlölte, lenézte a férjét. Undorodva vetett rá egy-egy pillantást és átadta magát teljesen az idegen, erőtől duzzadó férfinak. Kívánta, bárcsak tényleg lovára kapná, magáévá tenné már ott, a lovon, ne várjon, hágja meg akár menet közben is, alá akar rendelődni, törje be őt, vigye el innen az átlagos életéből, az unalmas, közönséges, puha, meleg fészkéből. Nem érdekli az már. Száját benedvesítette a nyelvével és a férfi szemébe nézett erősen. “Arra” gondolt. Akarta, hogy a férfi is arra gondoljon, hogy ne juthasson eszébe se más. Szuggerálta szinte, hogy vigye, most. Nem kellett sokáig várnia. A férfi vette az adást, kicsit fészkelődött a helyén, valószínűleg szűk lett hirtelen a nadrágja, majd felállt és kézen fogva a nőt maga után húzta. A férj addigra már aludt az asztalra borulva.
…
Másnap, kijózanodva a városba érve a patikus minden követ megmozgatott, kerestette az asszonyt, a követséget is értesítette, de az nem került elő. Az állatorvosnak sem akadtak nyomára, mintha a föld nyelte volna el őket. És már csak 1 nap volt hátra. Egyedül szállt fel hát a repülőgépre, mint akinek tőrt döftek a szívébe. Értetlen volt és tanácstalan. Fogalma nem volt, mit lehet ilyenkor mondani a kérdezősködőknek. Nem is nagyon emlékezett a történtekre. Vagy nem is nagyon akart igazán. Tán csak valami véletlen eset lehetett, fura véletlenek sora, nem, nem megcsalás, megunás, hisz alig pár éves házasok voltak csak, gyereket akartak, csak a véletlen lehetett. Elkeveredhetett valahol a nő, ő nem is tudja, tán rosszul lett a fura ételektől és könnyíteni akart magán, de nem talált vissza a sátorba… talán…
…
Hallottam később az asszonykáról egy ismerősön keresztül, nem maradt sokáig az állatorvossal, később Kínából jött hír hozzám felőle kerülőutakon, titkosan. A férje eltűntnek nyilváníttatta, megnősült, van azóta két kisfia és saját patikát nyitott. Nem ejtettünk szót azóta soha a régi asszonyról.