"Alattunk morajlik a város
kicsi és jelentéktelen
nem tudom, hogy mire várok,
de ha meglátom, felismerem."
Alattam nem morajlik a város. Fel se ér ide a hangja. És egyáltalán nem kicsi és jelentéktelen, sokkal inkább fényes és távoli. Egyik irányba ellátok a hegyekig, látom a budai várat, az egész Gellért-hegyet és még messzebb is. A másik irányba a földön elszórt gyöngysor mutat, a futópálya fényei. Minden nagyon messze van. Folyamatos a zümmögés, a gépek dolgoznak, hűtik önmagukat. Időnként felszáll egy-egy gép, hangja vele együtt úszik el a fekete éjszakába.
Tökéletesen egyedül vagyok. Vagy legalábbis úgy érzem. Fölöttem persze dolgoznak emberek, ahogy alattam is pár emelettel lejjebb. De csönd van, nyugalom, én pedig ülök magasan a város fölött egyedül.
