Mindig, de mindig odavág. Soha ki nem hagyná. Ő az, aki úgy tud bántani, hogy az már művészet. A gyomrod érzékeny? Akkor biztosan oda kapod tőle a szúrást. Esetleg a fejed? Simán fejbe vág. Nem rosszindulatból. Pusztán szórakozásból. Mert neki lehet. Neki úgyis mindenki megbocsájt. És tényleg. :) Nem tudom mit tud, hogy ennyit elnéznek neki. Hazudok. Tudom. A néha-néha kicsillanó emberségét. Csak hát amikor vastag kérget kell lekapargatni kemény munkával és csak utána tudsz hozzájutni a belső lényeghez... Az ember meggondolja egy idő után, hogy megéri-e a munkát.
Más.
Úgy tudott szalonnázni, ahogy kevesen. Gusztust csinált hozzá. Ott kezdődött, hogy azzal a késsel vágott, amelyiket együtt csináltattuk. Fúróacélból készült jószág volt, valaki helyben csinálta, nem tudom miből van a nyele. Van rajta egy vájat is, hogy amikor szúr vele az ember, kifelé is jól tudjon siklani. Leginkább azt a kést használta. Én nem szeretem, nekem túl vastag a pengéje, nehéz is, jobban kedvelem a könnyebb jószágokat. De hát férfikézbe az a jó, ha robusztus a szerszám. Mindig vastag szelet kenyereket vágott. Mindig. A kenyér legalább 2 ujjnyi vastag volt, nem tudnék olyanba beleharapni se, neki az volt a normális. Sosem tudtam neki elég vastagot vágni. Kirakta szépen a kenyeret a deszkára. Mellé a szalonnát, mellé a hagymát, paprikát, paradicsomot, mikor mi volt. És akkor nekiállt a katonáknak. Gondosan, egyformára felkockázta a kenyeret. Aztán a szalonnát vágta hozzá tökéletesen egyforma darabokra, utána jött az egyéb, minden szintén egyforma kis kockákra. És akkor minden kenyér tetejére tett egy-egy szalonnát, és ráültette a hagymát, paprikát, miegymást. És mindezek után kezdett csak el falatozni. Addigra az ember szájából már csorgott a nyál. :) Mindig kértünk tőle. Ha a gyerek nem kérte a kenyeret, csak a szalonnát, akkor vágnia kellett új szalonnadarabkát, hogy meglegyen a hadsereg. :) De kolbászkatonákat is csinált. Hasonló módszerességgel. A legjobb szendvicseket ő csinálta, mert volt türelme a cifrázáshoz. Nekem az sosem ment. De az egyértelmű kedvenc az a töltött tojás volt. Rettentő sok tojást kellett megfőzni hozzá és a sárgáját kikeverni fűszerekkel. Kár, hogy nem tudom milyen fűszereket használt, reprodukálhatatlan az egész, szerintem neki sem volt pontos receptje, csak úgy csinálta, ahogy épp eszébe jutott. A krémet aztán vissza kellett tölteni a fél tojáskákba és még ezzel sem volt vége a mutatványnak, mert került a tetejére apróra vágott retek, petrezselyem. Iszonyú sok munka és roppant hamar be lehetett falni a kis guszta eredményeket. :) Néha csinált egy-egy tálcával a vendégeknek és úgy faltuk fel, hogy pár perc alatt nyoma sem maradt.
Mostanra megszoktam, hogy nincs. Jaja. Mostanra.
