Nézem a Laurel & Hardy blogot. Nagyrészt arról szól, hogy nyitottak egy kávézót, hogy oda menjenek el jól a drága ismerős bloggerek és találkozzanak, meg egyebek.
Aztán egy idő óta nem születik új bejegyzés, nézem azt az oldalukat, amelyet külön arra a célra hoztak létre, hogy mintegy üzenőfalként funkcionáljon. És az sem megy.
Szóval drága barátaim arra jutottam több ilyesfajta kezdeményezés csődjét látván (ideértve a fórumot is, amelyről egy általam kevéssé kedvelt és tolerált :) ember azt nyilatkozta nekem, hogy csupa olyan emberekkel lehet ott beszélgetni, akiket saját testi mivoltukban nem engedne be az ember a nappalijába), szóval arra jutottam, hogy befellegzett az effajta kommunikációnak. Halódik. Az internet nem különleges, elérhetetlen, naccerű csoda, hanem széles körben elterjedt, bárki által, bármikor hozzáférhető kommunikációs lehetőség. És. Az emberek ráadásul elég vegyes színvonalon kommunikálnak. Elég kevés az élvezetes, érdekfeszítő blog. (Aminthogy elég kevés az igazán érdekes, érdekfeszítően kommunikáló ember. Ez van, felebarátim, kár volna tagadni. És az író nyilván kivonja önmagát az általa leírt világból.)
A másik pedig az, hogy bár a blog csábító tulajdonsága, hogy hirtelen a nagyvilágba kiálthatjuk minden bánatunkat, fájdalmunkat, aberrációinkat, álmainkat, mindezt névtelenül!, ám!! a névtelenség egyrészt hamis és viszonylag rövid ideig tartó illúzió, másrészt az emberek rájönnek, hogy ők tk. nem is igazán akarnak mindenkivel kommunikálni. Nem akarják meghallgatni az ellenvéleményeket, nem akarnak feltétlen mindenkit mindenbe beavatni, nem óhajtják az előbb említett vágyaikat stb-t mindenkivel megosztani, hanem pusztán azokkal, akikkel nagy valószínűséggel közös húron pendülnek. Miért is szólhatna bele az ember legbensőbb életébe néhány rosszindulatú idegen? Milyen alapon?
Úgyhogy meghal a régi módon ez a fajta blogolás - azt jósolom én, innen az íróasztalom mögül, fehér karosszékemből - maradnak előbb-utóbb a tematikus blogok, amelyekbe esetleg bekerül egy-egy utalás a szerző magánéletére. A "belügyes" blogok pedig maradnak olvashatók a néhány kevesek és kedvesek számára.
Ezt mondom én.
