Nemrég ment el az asztalos. Már másfél órája várakoztam a kanapén és olvasgattam a spanyol Vogue-ot. Azt is Madridban vettem legutóbb. Ahol ezt a csodálatos szekrényt láttam meg, amelynek mását most fejezte épp be az asztalos. Kicsit eltakarított maga után, de persze nem rendesen, nekem kell ezt is befejeznem, de nem bánom, csak már birtokba vehessem, az enyém legyen végre. Már alig vártam. Nem kevés pénzt adtam érte, azt hiszem Magyarországon több család meg tudna élni ennyiből hónapokig. Ilyenkor örülök, hogy nem kell elszámolnom senkinek a pénzzel. Senki nem mondja, hogy "miért dobtál ki ennyi pénzt egy ilyen szarra?" Jól járt a szaki, de én se jártam rosszul. Az eredeti, a spanyol árának töredékét fizettem csak ki itthon. Áldom az eszem, hogy utánajártam ennek a mesternek és a gyönyörű alapanyagnak. A net világában nincs lehetetlen. Számomra pedig végképp nincs, ha a kincseimről van szó. Mert nekik csináltattam az egészet. Hogy végre méltó helyük legyen. Már régesrég kinőtték a gardróbot, sokkal-sokkal több helyet foglaltak el, mint a ruháim. Igazándiból nincs is sok ruhám. Van néhány kosztümöm, kényelmes darabok, mind fekete, ahhoz bármit fel lehet venni, ha tárgyalni kell, csináltattam őket, rég nem kapok ruhát magamra készen. Utoljára tán kisiskolás koromban volt konfekcióméretem. Azóta sem. A blúzaimat is csináltatom, leginkább a sátras fazon a nyerő nálam. Pedig mindig is imádtam a divatot. Egész kicsi korom óta. Nem véletlen, hogy ezzel is foglalkozom. Textil-kereskedelem. Nagyban. Még az átkosban egy óriási kereskedő cégnek voltam főatyaistene, nő létemre, majd amikor jöttek az új szelek és nem kellett már segíteni a kubai és jemeni textilipart, no meg a magyar textilipar is kifingott eljöttem és azóta a saját cégemet csinálom. Nem panaszkodom, nem megy rosszul. A legutóbbi évek nem voltak kimagaslóak, válságban egyre kevesebbet költenek az emberek ruhára, de még most is van mit a tejbe aprítanom. Talán jó időben váltottam, egyre inkább a legfelsőbb réteg kifinomult ízlését szolgálom ki. Divattervezőknek, kis szériás kollekciókat gyártóknak hozok be textileket és lakástextillel is foglalkozom most már. Haladni kell a korral. Azt kell csinálni, amire igény van. Nagyon jól megtanultam ezt a leckét. A saját bőrömön. Alám sosem raktak semmit, mindenért én dolgoztam meg, egyedül. És igen. Arra költöm a pénzem, amire csak akarom. Szeretem ezt a szabadságot.
És most végre méltó helyük lesz a kicsikéimnek! Milyen rég vártam erre a pillanatra! Ők az én szerelmeim. Titkos szenvedélyem. Nem tud róluk senki. Bárhová megyek a világban, csak ők járnak a fejemben. Az üzlet után. Utánuk koslatok, bárhová. Felkeresem a legeldugottabb utcákat is értük. Nincs túl magas ár. Legfeljebb csak ritkán. De még azért sosem hagytam ott egyiket sem, mert túl drága volt. Ha nem tudtam egyből megvenni, megvettem legközelebb. Muszáj a magaménak tudnom, ha egyszer megszeretem. Itt van például ez a kis Manolo Blahnik. 18 centis a sarka. Vörös, akár a szenvedély. Pillekönnyű. Ő az egyetlen darabom a mestertől, ő az a kategória, amelyért vissza kell mennem. Ez a cipő maga a megtestesült művészet. Sosem tudnék járni benne. Felpróbáltam a boltban, de szűk is rám, nem az én vaskos lábaimra tervezték. De itt van, nálam. Ő lesz a fő helyen. Remélem nem tesz kárt benne a fény. De miért tenne? Szépen meg van tervezve a világítás, kizárt, hogy baja essék. Remélem. Eddig dobozban tartottam.
Aztán itt van ez a csodálatos fekete, messziről virító vörös talpú Louboutin cipőm. Ennek csak 16 centis a sarka. Ő kerül majd Manolótól jobbra. Balra pedig Jimmy Choo lesz. Ő kék. Ékszer díszíti a bokánál és az elején is. Hátul cipzárral záródik. Ez sem volt még a lábamon. Nem is lesz soha. Nincs is kék ruhám. De járni se tudnék ebben sem.
Ők lesznek az én Szentháromságom. A többi már kevésbé értékes darab. Van még pár nagyon extrém Prada és egyéb más cipőm, a világ minden tájáról. Bécsben vettem legutóbb egyet. Az valami elképesztően vicces! United Nude a cég neve. Valami építész csinálja a cipőket. Imádom. Ezek nem olyan drágák, csak egy fél átlagos magyar fizetésbe kerülnek. Nem érdekel. Nem veszem el senkitől az árukat. Kire költsem? Adjam a koldusoknak? Minden fillérért megdolgozom. És ezek olyan szépek. Annyira csodálatosak. Hogy hány lehet belőlük? Nem is tudom... A Szentháromságon kívül talán ... 200? Mind magassarkú. Egyikben sem tudok járni. Úgy csináltattam a szekrényt, hogy akár ezer darab is elférjen benne. Nem pakoltam még ki mindet. Remélem is, hogy a mostani pakolásnál elém tárul pár rég elfeledett darab. 20 éve gyűjtöm őket. 20 keserves éve. Akarom mondani 20 boldogságos éve! Ők az én örömem. Életem értelmei.
Későre jár. Holnap 9-kor lesz az első tárgyalásom, aludnom is kéne. Kár, hogy rohadt éhes lettem ebben a rámolásban. Hagytam még abból a sütiből, amelyiket a szekrény elkészültének megünneplésére vettem. Csokis. Duplacsokis. Nagyon finom. Van egy jó kis cukrászda a Mammuttól nem messze. Ismerik?
