Volt régen úgy, hogy eljött hozzánk vki, nem álltunk jól anyagilag, ki volt számolva a kaja, mi pontosan tudtuk, hogy kinek, hány szelet hús jut, majd a vendég ezzel mit sem törődve - vagy mert olyan volt a személyisége, vagy figyelmetlenségből, vagy csak egyszerűen nagyétkű volt - a neki eredetileg szántnál jóval többet vett ki. :) Mi meg bosszankodtunk, vagy égtünk, vagy méltatlankodtunk miután elment.
Nem olyan rég a fiam és a lányom összevesztek a már kisütött rántott sajton. A fiam méltatlankodott rajta, hogy ilyen szegények vagyunk, hogy ki van számolva a sajt? Mondtam neki, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy aznap (este) már nem akarok nekiállni újra sütni. Aztán persze kellett, mert ócska, számomra gusztustalan verekedés lett a történetből.
Tegnap meg elém raktak ki frissen, szendvicssütőben kisütött sajt tallérokat, amik etették magukat. Később derült ki, hogy valószínűleg ez is ki lett volna számolva. Szégyenletes volt. :(
Fura dolog ezzel a kajával... az is szégyen, ha nem tudsz adni a vendégednek annyit, hogy jóllakjék, meg az is szégyen, ha vendégként többet eszel a kelleténél. Vagy értékben, vagy mennyiségben. A vendéglátók és vendégek felszínen megjelenő érdekei pont ellentétesek: a vendéglátó azt szeretné, ha minél többet ennél, a vendég azt szeretné, ha minél kevesebbel jól tudna lakni. :) Persze ez csak a felszín, az udvariasság látható felülete és pont ellentétes a valódi érdekekkel. :)
Jó dolog a civilizáció. Min paráznánk különben, ha nem lenne. :)
