Mindig lenyűgöz, hogy emberek hogyan tudnak agyalni ilyen ... hát, hogy is mondjam csak. Nem hülyeségnek nevezném, hanem olyasminek, ami sehová nem visz, sehová nem vezet, pusztán játéknak látom a szavakkal, meddő agymunkának, valami olyasminek, amit akkor tesz az ember, ha már tényleg semmi más dolga nincs a világon, de szarul érzi magát, csak fogalma sincs, hogy mitől. És olyankor nem néz szét maga körül, hogy minek is lehetne örülni, hanem leül és agyal. Jár az agya, kattog és próbálja minél szebben kifejezni a megfogalmazhatatlant, minél pontosabban definiálni olyasmiket, amiket nem lehet. Cirkalmazza, fűzi, mert mégis milyen snassz már két mondattal elintézni, valami paraszti bölcsességgel, kell lennie valami végső igazságnak amire ő rájön, már ott van a kapujában, már szinte a kezében van, még két cirkalom, még egy kis agyalás, már csak 3 könyvet kell elolvasnia hozzá és meglesz. Valami ragyogó, szuper, smaragdként, nem is, gyémántként! csillogó dolog lesz az, bevilágítja a világot, fáklyaként lehet majd vinni, az emberek hopp, magukhoz kapnak, hogy hát hiszen erre vártunk! Miért is nem mondtad előbb?! Szóval szép lesz az nagyon. Boldogság lesz nyomában és béke. Ember embernek nem lesz többé farkasa, a világot eluralja a megértés szelleme, félre ösztön, mosolygás lesz és csoda. Az angyalok önkéntelenül is belefújnak harsonáikba, mert hát szem nem maradhat szárazon, érzéketlen nem marad a világegyetem, ezt már észre kell vegye, erre fel kell kapnia a fejét, hogy itten mostantól árad a szeretet. Mert áradni fog, efelől semmi kétség.
És bevallom az jutott eszembe, hogy tudnék én olyasmiket írni, amik alá ha odaírnám, hogy xy filozófus írta, akkor sokan eltöprengenének a mélyértelműségén. Holott csak egy geg. Úgyhogy pár gyöngyszem Lögstrund Hollemarcus dán filozófus munkájából.
"A létbevetettség olyan tragikus cél az életünkben, amely önnön valóságában morbid, mert isteni misztifikáció, transzcendentális perszonalizáció s egyben mélységesen materiális jellegű. S mi, akik küszködünk ebben a számkivetett, fonálon függő létezésben, a lét örvénylő, mágikus, hullámzó, szimbiotikus rendszerében mindaddig kóvályogni is fogunk, amíg át nem éljük a maga teljességében létünk determinisztikus, sóvárgó kauzalitását."
"A megismerés objektivitásába vetett hitünk minduntalan összeroppan a magunk szubjektív, kognitív redundanciáján. Mint a kromatikus skálán a hangok, úgy szeretnénk lépcsőzni egyre feljebb és feljebb, de a megismerés hierarchikus rendszerében visszazuhanunk minduntalan olyan esetlegességekhez, amelyek kirángatnak, kitaszítanak az ontológiai tudás mélységeihez, s ezek a kérdések akadályozzák egész szubsztanciánkat a maguk esszenciális történéseivel a lét gombolyagának felfejtésében."
Hát sajna a híres dán filozófusnak most be kell pakolnia a mosógépbe, de folytatja töretlen munkáját, következő értekezésének a témája a testiség és az éteri szerelem lesz. Olvassátok szeretettel!
