Korán ébredtem. Hajnalodott. A zsalugáter lécein keresztül szűrödött be az egyre élesedő fény. Oldalra fordultam. Nyugodtan aludt. A haja furamód nem borzolódott össze. Egyenletesen vette a levegőt, karja a párnája alatt, hason. Nagyon halkan keltem fel, nem akartam felébreszteni. Felkaptam az alsómat és kimentem a konyhába. Felraktam a kávét, rágyújtottam egy cigire. Mikor lefőtt a kávé kivittem a teraszra. Felraktam a lábam a kőkorlátra, élveztem az egyre erősödő napsütést. A tenger visszaverte a sugarakat. Ide hallatszott az egyenletes morajlás. Néha elhúzott egy-egy sirály. Úgy éreztem átjárja a testem nem csak a kávé melege, hanem a nap ereje is. Fiatalnak és ruganyosnak éreztem magam. Tetterő támadt bennem. Gyorsan lezuhanyoztam, bekukucskáltam a szobába felébredt-e már. Még nem. Rövidnadrágot és pólót húztam és elindultam a kicsi bolt felé. Hozok neki reggelit, mire felébred az várja. Jó lesz. Majd megeszi a teraszon. Kivettem a vajat a hűtőből, olvadjon fel kicsit mire kenni akarja. Szereti kiflivel. Elindultam a murvás úton, majd ráfordultam az aszfaltosra. Nem volt ez sem szélesebb a murvásnál, csak főútvonalnak volt kijelölve. A kis falucska kis főútvonala. Leereszkedtem az úton a dombról, már láttam a boltot ahová igyekszem, igaz még igen távolról. A sziget fura, össze-vissza szeldelt partján állt, az öblöcske másik oldalán mint ahol laktunk. A falucska főterén a pici kikötőben, pici házak közt. Csak a datolyapálma volt nagy előtte. Leanderek illatoztak a kertekben, hatalmasak, fa méretűek. Zöld citromokat láttam és pici zöld gömböket, ezek lesznek a mandarinok. Mandarin-csecsemők. Elmosolyodtam. A nap már magasabbról sütött, a víz csillogott, mint a gyémánt. És a hangja! Órákig tudnám hallgatni. Rágyújtottam egy újabb cigarettára. Messze még a bolt, addig elszívom. A kikötőben néhány halász dobálta be a botokat. Rájuk köszöntem, vidáman és kedvesen visszaköszöntek. Négy kiflit vettem és tejet a kávéjába. Azzal issza mindig. Én feketén, keserűn. Visszaindultam az úton.

Mikor felébredtem nem volt sehol. Kinyújtottam a kezem érte, de csak a párnáját éreztem. Nem aggódtam, olyan béke van erre, nem érhet senkit semmi baj. Kicsit átmásztam az ő térfelére, beszívtam a párnájáról a szagát. Dohány és arcszesz szag. Az ő szaga. Pár pillanatig hagytam magam észhez térni az illatban, a melegében. Mennyi lehet az idő? Erősen sütött már a nap a zsalugáter résein át. Nagy nehezen elszakadtam a langymelegtől, kikászálódtam az ágyból. Lezuhanyoztam, hogy frissnek lásson. Kimentem a konyhába, de nem volt sehol. A teraszon sem, a kertben sem. Szedtem neki pár fügét, én is ettem belőlük. Olyan édesek, mint a méz. Nem reggelizik, tudom, de hátha. Megédesítem a reggelét. Vigyorogtam ezen magamban.
Lemehetett talán a partra. Elindultam az úton lefelé. Nem tudom, miért nem a part felé fordultam el mégse, hanem a falu felé. Arrafelé húzott valami. Ki tudja, mi? Pár lépést tettem csak meg az aszfalton, amikor megláttam. Jött ki a boltból. Kezében szatyor. Elindult felém, hazafelé. Álltam csak és néztem. Rágyújtott egy cigire. Nem lenne szabad ennyit szívnia. Tempósan sétált felfelé. Nem vett észre. Biztos elmerült a gondolataiban. Figyeltem, ahogy közeledik. Húztam magam felé a szememmel, szívemmel. Olyan picinek látszott még, szerettem volna zsebre dugni, legyen mindig velem. Jött, egyre közelebb. Az út egy részén eltakarták előlem a fák. Mikor újra előbukkant már egész közel járt. Észrevett. Elmosolyodott. Felragyogott a szeme. Szeretem ha felragyog a szeme. Eldobta a csikket, vidáman meglóbálta a szatyrot. "Hoztam neked tejet a kávédba! Jó reggelt!" Elétartottam a tenyerem, rajta a fügével. Elmosolyodott és elvett egyet. Megfogta a kezem és elindultunk hazafelé. Melegen sütött a nap az égen, a tenger kék volt, a levegőben édes virágillat szállt. Mint a mesében. :)